2009.07.03.

2009 július 3. | Szerző: bookfenc |

Csütörtökön reggel útnak indultunk párommal az uh-ra. Már szokás szerint fél 8-kor ott ültünk a váróban. 8-tól van a doki. Kb. negyed kilenc lehetett, mikor az asszisztensnő bejelentette, hogy ne izguljunk jönni fog a doktor úr, de a műtőben van. Nem lettem cseppet sem ideges, mivel nekem melózni kellett mennem 🙁  Még egy picit vártunk aztán úgy döntöttem, hogy akkor ennyi volt, ma nem lesz meg a várva várt uh. Párom is, én is bementünk a melóhelyre. Nekem természetesen annyira baszta a csőrömet a dolog, hogy kb. egy háromnegyed óra múlva úgy döntöttem, hogy visszamegyek. Még jó, hogy olyan a melóhelyem hogy simán el tudok jönni ha kell. Mondjuk eleve nem egyszerű még a dolog, mert bent még nem tudják hogy babát várok.

Mire visszaértem, kb. háromnegyed része a várakozó kismamáknak ugyanott ült, mint amikor elmentem reggel. De végül nagy szerencsém volt, mert az én dokimhoz csak ketten vártak. A dokim már megismer, ő hívott be.

Lényeg a lényeg, hogy láttam Kisbucit, hallottam a pici szívét dobogni. Méreteink szerint a baba olyan 11 + 2 napos lehet. Mensi szerint pedig pont tegnap töltöttem a 12. hetet. Bár már írtam, hogy a dokim mindig lemínuszolt eddig egy héttel, úgyhogy most még jól is állok ahhoz képest, mert kaptam + 2 napot.

Az uh eredmények: CRL: 44,6 mm, NT: norm. 1,3 mm, orrcsont: jól látható norm.

Szóval az eredményeink mindettől függetlenül hogy picik vagyunk, jók lettek. Mondjuk mit is várunk két pici szülőtől, óriás bébit? :D:D

Nagy megkönnyebbülés, hogy ezen is túl vagyok. A 12. hetes vérvizsgálatra hétfő reggel megyek, azt már sajnos tényleg nem tudtam tegnap megvárni. Jövő hétfőn vérvizsi, kedden védőnő (első tali). Végre megkapom a kiskönyvemet.

Amúgy még mindig nem mondtuk el senkinek anyukámon kívül. Páromnak már mondtam, hogy az anyukájának, meg tesójának már elmondhatja, nem ezen fog múlni az, ha esetleg bármi rossz történik ezután.

Amúgy az uh tök kellemetlen volt, nagyon megnyomogatta a hasamat a doki, mire Kisbuci úgy helyezkedett, hogy jól látható legyen a kisbucija meg amit mérni kellett 🙂 Délutánra picit fájdolált is a pocakom, de mára semmi panaszom. Sőt, egyáltalán semmi. Nem fáj a hasam. Tök sokat simogatom, imádom a Picurkánkat!

Úgy tervezem, hogy jövő héten mindenesetre a főnökömnek meg a közvetlen kolléganőmnek elmondom a hírt, mivel már elég kellemetlen össze vissza kamuznom, ha dokihoz vagy védőnőhöz kell mennem.

Ja! Uh-ról természetesen megint nem kaptam fotót (nyomtató nincs), de csak a CRT-t tudtam lefotózni. Sajnos olyan közelről sikerült lekapnom, hogy semmi más nem látszik a képen, mint egy paca 🙁

Sajnálom, főleg azt, hogy a párom emiatt a hülye reggeli műtét miatt most nem tudott ott lenni velem, nem látta Kisbucit, és még a fotó se lett jó róla.

De minden rendben van vele, ficánkolt, dobogott a kis szíve, engem ez “egy időre legalábbis” megnyugtatott.