2011. 11. 24.

2011 november 24. | Szerző: bookfenc |

9. napja járunk bölcsibe. Az első hét igaz, csak ismerkedés volt, velem együtt, és napi max. 1,5 óra. A héten kezdtem otthagyni Tamit egyedül 1-1,5 órákra, hát mit mondjak, elszomorít a dolog. Nem is a sajnálat, hogy szegény gyerekem hogy sír, mert persze az is nagyon rossz, de a gondolat, hogy miért van ez? Ennyire nehéz neki a beszokás? Amíg ott van, abba se hagyja az ordítást. Az első 1-2 napban legalább a gondozónőhöz húzott ilyenkor, ült az ölébe és max. ott sírt. Ma pl. már a gondozónőt is elutasította és hajthatatlanul sírt amíg oda nem értem. Pedig még ott sem ebédel. A nagy hiszti közepette soha nem eszi meg a tízórait se. Nem tudom, tanácstalan vagyok, és szomorú… Nekem januárban mindenképpen mennem kell dolgozni, ha nem hagy fel hamarosan ezzel az oltári nagy hisztijével, nem tudom mi lesz. Pedig ha itthon vagyunk, mindig emlegeti a bölcsit, szívesen beszél róla, Irma néni, gyerekek stb. Örül, ha reggel indulunk, sőt kéri is. Aztán mikor odaérünk és én megyek el, akkor kitör belőle és addig meg se áll, míg vissza nem megyek érte.

Dávid is aggaszt még mindig. A csomó a nyakán ugyanolyan, semmi változás. Kedden megy vissza, nagyon izgulok, remélem nincs nagy baj.